Csiga csoport kirándulása a Szép Juhásznénál

A Csiga csoportosok évzáró kirándulása, többszöri halasztás után végre megvalósult. 
A gyerekek már nagyon várták ezt a napot, a Gyermek Vasút mozdonyának hallatára már napokkal előtte nagyon izgatottak lettek, arra gondolva, hogy mi is azon fogunk utazni.

Reggel mindenki nagyon izgatott volt, folyamatosan készítettük fel őket arra, hova, mivel és hogyan fogunk menni. A vonatra várva még izgatottabbak lettek a kicsik, amikor megérkezett, hangos visításba, ugrálásba, tapsolásba kezdtek. Mivel a picikkel nagyon ritkán járunk az óvodán kívüli programokra, jó volt így látni őket.

Szép Juhászné megállóig mentünk, a vonaton tízóraiztunk. közben kíváncsian bámészkodtak ki az ablakon, élvezték a zakatoló vonaton való utazást. Töretlen volt a mosoly az arcukon.

Megérkezés után a közeli játszótérre sétáltunk, miközben vidáman énekeltük. 
A  játszótérre érve alig várták, hogy elengedjük a kezüket és a nagy füves területet felfedezhessék. Volt mászóka, csúszda, rugós kisautó és motor, libikóka. Izgatottságukban alig tudták hova szaladjanak. Gyorsan eltelt az idő, és nagyon felmelegedett a levegő is, amikor visszaindultunk

Csalódottak voltak, hogy máris indulnunk kell, és nem játszhatnak tovább. Többen is kérdezték, hogy másnap is megyünk-e?! 
Az állomáson a vonatra várva készítettünk róluk néhány fényképet. Utazás közben, a fél- és leszállásnál is türelmesek és figyelmesek voltak. 
Visszafelé már érezhető volt  rajtuk a fáradtság. Az ebéd jól fogyott, és hamar el is aludt mindenki.

Nagyon jól sikerült ez a kis kiruccanás, reméljük, hogy sokáig megmarad bennük az élmény. 

 

Rólunk

Óvodánkat, 1981-ben alapította Pege Zsóka, még a XII. kerületi Böszörményi úton.

Rövidesen kevés lett a hely a fokozatosan növekvő igények miatt, ezért a Gellért hegyre, majd jelenlegi helyére költözött.

Adatvédelmi szabályzat 

Impresszum

Kapcsolat

Pingvin Óvoda & Bölcsőde

1121 Budapest, Eötvös út 2.

06 20 546 6137

info@pingvinovoda.hu

Kapcsolatfelvétel