Élménydús napközis tábor, tematikus heti programmal, összművészeti foglalkozásokkal óvodás korú gyermekek számára! Légkondícionált szobáikkal és nagy kerttel várjuk a gyermekeket.

Tűzoltóság

Hétfőn volt lehetőségünk a II. kerületi tűzoltóságra ellátogatni. A gyerekek nagyon jól érezték magukat, sok mindet megtapasztaltak és megtanultak erről a szakmáról, a tűzoltókról, ruhájukról és munkához fontos eszközökről.

Izgalmas februáron vagyunk túl, sok új élménnyel gazdagodva. Január utolsó napján ellátogattunk a Természettudományi Múzeumba, ahol egy mamutokról szóló interaktív előadáson vettünk részt.

Ellátogattunk a Böszörményi úti, termelői piacra a Süni csoporttal, ahol kiderült, hogy bizony zöldség felismerése gondot okoz a gyerekeknek, annak ellenére, hogy az óvodában minden nap, friss zöldség, gyümölcs kerül az asztalra, - igaz gusztusosan felszeletelve.

A héten egy nagyon izgalmas témával, az őskorral foglalkoztunk. A Föld keletkezéséről, az első élőlényekről, a dinoszauruszokról, de legfőképpen az emberi civilizáció kezdeteiről esett szó.

A Manó csoport kísérletezett, megfigyelték a víz halmazállapot változásait a hő hatására. Érdekesnek találták a vízben úszkáló narancsot, majd megpucolás után az elmerülését. A magyarázatot keresték és meg is találták.

Nem a Pingvin Óvodások közül valók! Nehogy valaki netán azt higgye! Ők a zenés mese színház rakoncátlan krampusz lányai, akik az Arany szamár Bábszínház színpadán, galád módon el akarták csenni a Mikulás, gyerekeknek készített ajándékait.

1. oldal / 9

Rólunk

Óvodánkat, 1981-ben alapította Pege Zsóka, még a XII. kerületi Böszörményi úton.

Rövidesen kevés lett a hely a fokozatosan növekvő igények miatt, ezért a Gellért hegyre, majd jelenlegi helyére költözött.

Adatvédelmi szabályzat 

Impresszum

Kapcsolat

Pingvin Óvoda & Bölcsőde

1121 Budapest, Eötvös út 2.

06 20 546 6137

info@pingvinovoda.hu

Kapcsolatfelvétel